2016. május 12., csütörtök

Locus Map – túra navigáció mobiltelefonnal

Írta: horla 2016.05.12

Gyalogos, kerékpáros és hegyi túrázáshoz kifejlesztett legismertebb navigációs programok a Locus Map, OsmAnd és az OruxMaps. Ezek közül a Locus az, ami jelenleg magyar nyelven is elérhető, az összes túratérkép formátumot kezeli, nagyon sok funkcióval rendelkezik, de ennek ellenére rövid idő alatt jól kiismerhető. Több túraalkalmazást is kipróbálva a Locus bizonyult számomra a leghasználhatóbbnak, ezért én ezt töltöttem fel a telefonomra. Az előre letöltött és telefonra másolt Off-line turista térképekkel (pl. Open Streetmap) kirándulás közben függetlenné válunk a mobilhálózat elérhetőségétől és külföldi utazásnál sem fogjuk roaming díjakkal növelni a telefonköltségünket.

Felmerülhet még ötletként a Google Maps használata, hiszen minden telefonra gyárilag telepítve van, az autós útvonaltervezéshez sokan használják eredményesen, de túrázásra önmagában alkalmatlan. Egyfelől folyamatos online kapcsolatot igényel, ami egy hegy tetején, vagy a sűrű erdőben nem mindig elérhető, másrészt a GMaps térképen elsősorban aszfaltos utakat találjuk meg, így csak a nyomtatott túratérképpel együtt nyújthat korlátozott segítséget a tájékozódáshoz. A gyalog vagy kerékpárral bejárható túraútvonalak, szintvonalak, turistajelzések és egyéb kiegészítő információk egyaránt hiányoznak róla.

Locus Map alkalmazás telepítése:
1.  Töltsük le a Locus app-ot a Google Play áruházból. (Kétféle verzió van, Locus Map Free és az 1800 Ft-ba kerülő Locus Map Pro. A Pro verzió funkciókban gazdagabb, de a Mapsforge térképek offline használatához a Locus Map Free is megfelel, csak a felső sorban megjelenő reklámokkal kell kibékülnünk)
2.  Alapból a készülék belső memóriájába történik a telepítés. A Locus térképek kezelését az SD kártyán az Android 3.4 előtti és a 4.01 utáni verziói támogatják. (A kettő közötti verziók nem engedélyezik az SD kártyára visszaírást, így sem a Locus, sem a térképek nem lehetnek az SD kártyán. A program áthelyezése az SD kártyára a következő módon történhet az Android 4.01 verzió felett: Telefon -> Beállítások -> Alkalmazáskezelő -> Locus Map -> Áthelyezés SD kártyára)

Off-line térképek manuális telepítése Locus Map alá:
1.  Töltsük le a kiválasztott ország térképét.
2.  A letöltött és kicsomagolt zip file tartalmát másoljuk be a /Locus/mapsVector könyvtárba. (Pl. így: Locus/mapsVector/Hungary_openmaps_eu_europe.map, a Locusból lépjünk ki a bemásolás előtt)
3.  A bemásolt térkép megnyitásához a Locus-ban kattintsunk a jobb felső sarokban a "térkép" ikonra. Ekkor az Offline oldalon már megjeleníti a Locus/mapsVector mappát, amibe belépve kiválasztjuk a térképet (ha bármi gond van a térkép megjelenítésével, akkor a telefon és a Locus újraindítása segíthet.)

Ingyenesen letölthető térképek az interneten:
http://openmaps.eu/mapsforgedownload (szintvonalas térképek Németországtól Ukrajnáig)
http://www.locusvectormaps.com/ (csak napi egy térképet enged letölteni?!, szintvonal nélküli)

 

Megjegyzés: Az androidos böngészőből közvetlenül is lehet telepíteni a térképeket, de inkább az off-line telepítés az ajánlott, mert az elakadó letöltések gondokat okozhatnak. Az OpenMaps térképek általában csütörtök reggelenként frissülnek a kedd esti OSM adatok alapján.

 

Online térképek használata
A térkép ikonra kattintva az Online oldalon nagyon sok olyan térkép felsorolását találjuk, amiket a Locus felhasználók ingyenesen vagy előfizetés alapján használhatnak. A megtekintéshez adatforgalomra vagy WiFi elérésre van szükség. A már megtekintett lapokat a gyorsító tárban megőrzi a Locus, így azok már később off-line módban is megjeleníthetők. A rengeteg online térképet tartalmazó felsorolásból én a következőket szoktam használni.
A legjobb ingyenes online térképek:
MapQuest (World) – Classic (Közúti, Városi) – gyors és jó áttekintő térkép az utakról (OSM Classis ugyanezt a térképet jeleníti meg)
OSM (regional) – OpenTopoMap (Túrázás) – szintvonalas térkép, 18-as felbontásig, jó feliratokkal, jó (néhol közepes) grafikával
Map1.eu – Map1.eu Túrázás, Kerékpár – szép grafikával, szintvonalakkal, kicsit hiányos feliratokkal, csak 16-os felbontásig mutatja előfizetés nélkül
Turistautak (Hungary) – Classic – csak Magyarország térkép, a túraútvonalakban kicsit jobb megjelenítésű, mint az OpenMaps, a közutaknál viszont gyengébb a részletessége
OpenMaps (különböző) – OpenMaps (Túrázás) –középeurópai túratérképek, részletes infókkal, jó grafikával (gyakoribb használatnál érdemes inkább letölteni és off-line módon használni)

A Beállítások/Térkép-haladó/Elérhető térképek-online térképek megjelenítése és elrejtése menüpontban a nem használt online térképek elrejthetők, így a lista sokkal áttekinthetőbbé válik. Én kizárólag a fenti online térképeket hagytam bent a megjelenő listában.

Térképek kiegészítő információinak megjelenítése

Az OpenMaps oldalról letölthető térképek vektor alapú Mapsforge típusú térképek, amelyeknek a helyes és részletes megjelenítéséhez szükség van a térképek mellé gyártott megjelenítőre (rendertéma). Ennek segítségével válnak láthatóvá többek között a turistajelzések, turistaút kiemelések és szintvonalak.  Az alábbi felsorolásban a + jelöléssel kezdődő rétegeket mindenképp érdemes kiválasztani a rendertéma listában a megjelenítéshez.
A térképeknél megjeleníthető rétegek (Layer-ek):
+ Turistaút kiemelés (jelzett turistautak piros kiemelése)
+ Turistaút kiemelés (jelzett turistautak kiemelése a jelzés színével)
+ Turistajelzések (jelzés ikonok)
+ Alpin, viaferrata utak (magashegyi, kitett utak kiemelése piros rovátkolással)
- Mária-út kiemelés (csak a Mária zarándokút hálózata látszódik)
- Mária- út jelzések (Mária-út jelzés ikonok)
- Bicikli kiemelés (jelzett országúti kerékpárutak pink kiemelése)
- MTB kiemelés (jelzett mountain bike utak zöld kiemelése + jelzés ikonok)
- Téli sportok kiemelés (lesiklópályák színkód szerint, sífutó- és szánkó pályák kiemelése)
+ Szintvonalak (magassági szintvonalak megjelenítése)
- Fizetős utak kiemelése (világos kék)
- Tömegközlekedés (megállók, állomások)

Rendertéma telepítése a Locus alá:
1. Töltsük le a rendertheme fájlt.
2. A zip fájl kicsomagolt tartalmát másoljuk fel az Locus/mapsVector/_themes könyvtárba. (így néz ki bemásolás után: Locus/mapsVector/_themes/OmpLocus_V7/...ezen belül még könyvtárak és az OpenMaps_V7.xml)

Rendertéma beállításainak módosítása a Locusban:
A Beállítások/Térkép-haladó/Térkép felbontás módosítása menüpontban állítani tudjuk a térképi elemek, ikonok méreteit.
A Beállítások/Térkép-haladó/Betűméret módosítása menüpontban állítani tudjuk a térképen megjelenő szövegeket.
A domborzat árnyékolásának beállítása nagyon lelassíthatja a megjelenítést, így ezt nem érdemes választani.

Az Openmaps térképeken a turistajelzések kódolását angol nyelvű rövidítésekkel láthatjuk.
Színek jelölése: 
§ B: blue: kék
§ G: green: zöld
§ R: red: piros
§ Y: yellow: sárga
Jelek:
§ 3: háromszög
§ 4: négyzet
§ Q: kör
§ U: barlang
Így például: 
§ G3: zöld háromszög 
§ B/R+/Y (Blue; Red+; Yellow) = kék; piros kereszt; sárga

A rendertéma menüjében a Turistaút kiemelés (jelzett turistautak kiemelése a jelzés színével) és a Turistajelzések (jelzés ikonok) bejelölésével ezek grafikus módon és a saját színüknek megfelelően jelennek meg a térképen, így nem kell a turistajelzések kódjaival foglalkoznunk.

Útvonal tervezés, track-ek kezelése

Az Adatok/útvonalak ikonra kattintva (a GPS és térkép ikon között a jobb fölső sarokban), az Útvonalak ablakban megjelennek a már korábban rögzített vagy telefonra bemásolt túraútvonalak. A jobb alsó sarokban kék körben megjelenő + jelre kattintva  Útvonalat rögzíthetünk, Útvonalat tervezhetünk vagy Új mappákat hozhatunk létre. Ugyanezeket a funkciókat a legördülő menüből (baloldalon felül három vonal ikon) az Útvonal vagy az Útvonal rögzítése ikonokkal is elérhetjük.

Útvonalak tervezése – Útvonal hozzáadás és mérés
Az útvonal hozzáadás és mérés segítségével előre megtervezhetjük a bejárni kívánt útvonalat, az elkészült nyomvonalat (track-et, csiganyálat) elmenthetjük, illetve a térképen túra közben is megjeleníthetjük. A tervezésnél a térkép pontjaira kattintva a kijelölt kis szakaszokból alakít ki túraútvonalat a program. Az egyes szakaszokat utólag is csúsztathatjuk, szerkeszthetjük, hogy jobban kövessék az útvonalat. A pontosabb kijelöléshez a célkeresztet és az alsó menüben a „+” jelet is használhatjuk a szakaszok kijelöléséhez. A „–” jellel visszafelé haladva törölhetjük az útvonal szakaszait. Az alul középen lévő jobbra nyilas négyzet ikonnal a program által már ismert turista útvonalra illeszthetjük a szerkesztett utat (csak a nagyobb utaknál működik). A pipa jellel befejezhetjük a szerkesztést és elmenthetjük az útvonalat. A Locus-hoz ajánlott BRouter programmal szintemelkedéseket és várható időigényt is számíthatunk.

Útvonalak rögzítése
Az útvonal rögzítése ablakban a bal alsó sarokban megjelenő zöld lejátszás ikonra kattintva indul az útvonal rögzítése.

Rögzítés közben három funkciót tudunk még választani:
-     Rögzítés pillanatnyi megállítása - Jól jöhet, ha megállunk pihenni, vagy bemegyünk egy boltba. Ezeket az apró mozgásokat nem szükséges felvenni.
-     Rögzítés megállítása - Az útvonal befejezése esetén használjuk ezt az opciót. A Locus ilyenkor megkérdezi, hogy milyen néven mentse el a felvett útvonaladat, de automatikus mentés is beállítható.
-     Pontok elhelyezése - Az útvonalhoz pontot adhatunk hozzá szöveg, fotó, hang, videó megjegyzéssel.

A rögzített túrák elemzése
Az adatok/útvonalak ikonra kattintva válasszuk a rögzített útvonalak mappát, ahol kis szem ikon mutatja a térképen megjelenített és az áthúzott ikon a térképen elrejtett útvonalakat.
Az útvonalak felsorolásánál, ha a térképre kattintasz, a teljes képernyőn megjelenik a kiválasztott útvonal kinagyítva. Ha a térkép utáni szöveges részre kattintasz, akkor a túra statisztikáját fogod látni négy fülön. (Információ; Statisztikák; Diagram; Körök)

Track gyűjtemények, útvonaltervezők használata
A WikiLoc, az EveryTrail és a Google Earth oldalakon találunk szabadon letölthető track gyűjteményeket.
A túrák tervezéséhez nagy segítséget jelent, hogy pl. a WikiLoc oldalán közel 5 000 000 olyan túraútvonalat lehet készen megtalálni, amit már mások bejártak és teljes nyomvonallal, szintemelkedéssel, időtartamokkal, fényképekkel rögzítettek. Ezeket az utakat szintén be lehet tölteni a Locus Maps-ba, kívánság szerint átszerkeszthetők, vagy a Google Earth-ben részletesen végignézhetők. A saját magad által bejárt útvonalakat pedig fel tudod tölteni és ezzel másoknak is segítséget és túraötleteket adhatsz. Például egy Várgesztesi körtúrám útvonalát látod itt:

A letöltött és számítógépen esetleg tovább szerkesztett útvonalat adatkábel segítségével tudod felmásolni gpx formátumban a telefonodra pl. a Download mappába, vagy közvetlenül a telefonoddal letölteni a Wikiloc-ról.
Az útvonal importálása:
-     Keresd meg a Download mappát, és azon belül az ide bemásolt útvonaladat, majd kattints rá.
-     Megkérdezi a program, hogy melyik mappába importáljon. (Alapból a rögzítettbe teszi.)
-     Nyomd meg az importálás gombot és az útvonal bekerül a Locusba, és a térképen láthatóvá válik.
Navigáció a letöltött, vagy előre szerkesztett útvonal alapján:
-     Keresd ki a track-et és kattints annak középső (szöveges) részére.
-     A jobboldali alsó ikon/Tovább/Magasság kitöltése menüvel tölthetjük le a magasságadatokat és így ki tudja számolni a szintemelkedést a túrához.
-     Alul a jobb középső puzzle ikonnal a Google Maps nézetre válthatunk át
-     Alul a bal középső ikonra (álló négyzet balra nyíllal) kattintva két lehetőség közül választhatsz.
-     Navigáció hangutasításokkal – angol nyelvű
-     Iránymutatás: képernyős útmutatásokkal és irányváltáskor figyelmeztető hangjelzésekkel segíti az útvonal követését

Külső GPS használata

A mobiltelefonokba beépített GPS pontossága lényegesen kisebb, mint a speciális GPS eszközöké. Ez egyrészt ritkább pozíció meghatározást jelent, másrészt akár 8-10 méteres, vagy annál nagyobb helyzet meghatározási pontatlanságot is jelenthet, ami miatt a rögzített útvonal kevésbé illeszkedik az út tényleges elhelyezkedéséhez. Szűk völgyekben, sziklafalak és magas épületek között, extrém időjárási viszonyok pl. intenzív havazás közben lehet, hogy egyáltalán nem érzékel jelet a belső GPS. Ezen felül a belső GPS használata a telefon akkumulátorát is elég gyorsan lemerítheti.

Külső GPS engedélyezése
Menü/Beállítások/GPS és helymeghatározás/Bluetooth GPS engedélyezése/GPS készülék (pipa)

Ahhoz, hogy újból a telefon saját GPS érzékelője legyen aktív, a fenti beállításnál a Bluetooth GPS használatát ugyanebben a menürészben le kell tiltani (nem vált át automatikusan a belső GPS használatára, ha a külső Bluetooth GPS nincs párosítva).
Legnépszerűbb külső GPS-ek: http://www.garmin.hu/termekek/glo, Dual XGPS160, Qstarz Bluetooth Qstarz BT–Q818XT GP.
Én a Garmint GLO-t használom, ami az amerikai és az orosz navigációs műholdak adataiból egyidejűleg dolgozik, így akár 24-el több műhold jelét képes fogadni a hagyományos GPS-ekkel szemben. 1 m-es pontossággal képes meghatározni a pozíciót, így már két lépés után is észrevehetjük, ha letértünk a tervezett útról. 1100 mAh-s cserélhető mobiltelefonos akksija van, de szükség esetén külső powerbank-ból is feltölthető, ha többnapos túránál nem lenne lehetőség hálózati töltésre. Túra közben érdemes a hátizsák felső zsebében tartani, hogy minél kevesebb dolog árnyékolja a műholdak felé.
Térkép formátumok

A zenei és video szabványokhoz hasonlóan nagyon sok térkép formátum létezik, ezek többségét a Locus Map közvetlenül képes kezelni:
  • SQLite (*.sqlitedb)- az egyik legelterjedtebb formátum.
  • MBT - MBTilesMapBox vállalat SQLite alapú térkép formátuma.
  • IMG - Garmin térkép formátum. Az ingyenes és kulcshoz nem kötött térképeket lehet beolvastatni.
  • GEMF (*.gemf) - GEMF az SQLite-hez hasonló térkép formátum, de annál gyorsabb és hatékonyabb, viszont jelenleg kevésbé elterjedt.
  • MapsForge (*.map) - The MapsForge projektet az OpenStreetMap (OSM) alapú Android alkalmazások támogatják.
  • SmartMaps – a Cseh PLANStudio társaság formátuma.
  • OruxMaps - SQL-alapú térkép formátum.
  • Backcountry Navigator, Gaia GPS, Maverick stb. térkép formátumai.
Amennyiben olyan formátumban áll rendelkezésünkre térkép, ami nem szerepel a fenti felsorolásban, akkor térkép konvertáló programmal át tudjuk alakítani a fentiek valamelyikére.
További információk a Locus Map-ról: